2019. már 18.

Miért gondolok másra szex közben?

írta: Polilili
Miért gondolok másra szex közben?

Nemrég döbbentem rá arra, hogy végre teljesen sikerült kiölnöm magamból azt a rossz mintát, hogy szex közben folyton elkalandoznak a gondolataim mindenféle napi teendőkre. Hosszú évekig nagyrészt képtelen voltam jelen lenni a szexben, szinte semmit nem éreztem a puncimban. Legalább is semmi jót.

Ilyenkor általában minden másra gondoltam, csak a szexre nem. Írtam a bevásárlólistát, napi konfliktusokon járt az agyam...

szex_kozben_masra_gondolok.jpgFotó: Glenn Carstens-Peters, Unsplash

Utáltam magam érte. Hálátlannak éreztem magam, amiért nem tudom megadni a gyönyöröm a páromnak. Elsősorban neki… Másodsorban pedig magamnak.

Hiába igyekeztem minden erőmmel a szexre irányítani a figyelmem, a tudatom mindig erősebb volt, és elkalandozott.

Most már tudom, hogy valószínűleg mindez azért volt, mert a tudatom így igyekezett megvédeni engem a kellemetlenségektől. Irene Andersson képzésén megtanultam (videó itt!), hogy amikor trauma ér minket, egy gyakori védekezési mechanizmus az, hogy a tudatunk elszáll, és így érzéstelenít minket. Egyszerűen kikapcsolja az érzéseinket, vagy épp úgy tesz, mintha mi sem történt volna, és "beteszi az emlékeket egy mély fiók aljába".

Ha nagyon nagy a trauma, vagy ismétlődik, akkor ez a minta berögzül, és onnantól brutál nehéz újraírni azt. Olyannyira komoly lehet ez, hogy konkrétan leépülhetnek adott területen az idegek, azaz onnantól ott tényleg kevesebbet fogunk érezni. Mindemellé a védekezési reakció része lehet még az izmok megfeszülése is, ami tartóssá válhat, és esetünkben akár a szexuális életet is megkeserítheti. (A mélymedencei izmok ellazításáról tanított minket Irene két napig.)

Örömmel tudatosítottam magamban nemrég, hogy ez a mintám szinte teljesen eltűnt. Sikerült felülírnom. Most már gyakorlatilag a szeretkezés teljes időtartama alatt tudatomnál vagyok, érzékelem, mi történik velem, és tudok figyelni a partneremre. Egyáltalán nem gondolok oda nem illő dolgokra.

 

Hogy mi történt? Hogyan változtattam ezen? Ezt még nyomozgatom, de az például egy kulcsmomentum volt, hogy szépen lassan megtapasztaltam, hogy a szex biztonságos, és nem fog bajom esni tőle. Biztonságos, mert a partnerem szeret, és figyel rám, és biztonságos, mert én is figyelek magamra, és nem hagyom, hogy olyan történjen, ami nem jó nekem. Persze ebben még van hova fejlődnöm, de már nagyon szépen haladok az átalakulással.

Segített továbbá az, ha beszélgettünk egymással aktus közben, és ha végig mélyen egymás szemébe néztünk, és ezzel egyrészt éreztem a jelenlétét, másrészt tudatosítottam, hogy a szerelmem van velem, és nem valami korábbi rémálomban vagyok.

És mindemellett érzem, hogy segíteni fog az is, ha foglalkozom az Irene-től tanult gyakorlatokkal. Elsőként naponta több alkalommal „belelélegzek a medencémbe”, azaz, miközben mély levegőket veszek, azt képzelem, mintha ott érkezne be, vagy oda érkezne be a levegő. Ezzel is növelem a tudatosságom és az érzőképességem a vaginám környékén.

 

Szólj hozzá

jelenlét beszélni szex közben