2018. sze 09.

Hogyan mondjam meg neki, mit szeretnék az ágyban?

írta: Polilili
Hogyan mondjam meg neki, mit szeretnék az ágyban?

Millió szakértő puffogtatja folyamatosan azt, hogy a jó szex titka az őszinte kommunikáció. Ja. Csakhogy azt senki sem mondja meg, hogyan legyünk úgy őszinték, hogy ne okozzunk maradandó sérüléseket a másiknak

Tegyük fel, felismerem, hogy nem úgy ér a puncimhoz, ahogy az nekem igazán jó lenne. (Volt már ilyen.)

Szerencsétlen, honnan is tudhatná, mi esik jól nekem, ha nem érzi azt, amit én. „Mondd meg neki, hogy szereted!” – hangzana a bölcs tanács. Aha, csakhogy ha derült égből rázúdítom, hogy „figyelj, úgy szeretem, ha a puncimhoz érsz, hogy…”, abból tuti sértődés lesz. Egyrészt mert nincs hozzászokva ahhoz, hogy instrukciókat adok magamhoz. Főleg, hogy nem is kérdezte, mit szeretek. Ha nincs nyitott, fogadókész állapotban, csak elvárás-puffogtatásnak és kritikának fogja venni az egészet.

szex_vita_kommunikacio_oszinteseg.png Fotó: Rawpixel

Sokkal jobb lenne, ha olyan lenne az alaphangulat, ahol nyugodtan megoszthatjuk egymással az ilyeneket. Ahol mindketten nyitottak, kíváncsiak vagyunk, és mindketten biztonságban érezzük magunkat annyira, hogy meg merjünk nyílni.

Ja, csak hogyan tudjuk mindezt megteremteni a nulláról? Mert az átlag magyar nem szeret beszélni a szexről. És az én legtöbb partnerem is ilyen átlag magyar volt. És még ha tudtam is volna, mit szeret a testem, mire vágyom, mi a jó nekem, akkor sem lett volna meg a tér, hogy ezt megosszam. Mert nem volt kíváncsi. Nem volt kísérletező és nem is volt jó abban, hogy megfigyelje a reakcióimat. Igen, azt hiszem, az igazán jó szerető kíváncsi és kísérletező. Folyamatosan figyeli a partnere reakcióit, és keresi, mitől lehet még jobb mindkettőjüknek.

 

A legtöbb partnerem a

Mit szeretnél most?

-on túl más kérdést sosem tett fel az ágyban. Hozzáteszem, sokáig én is olyan voltam, hogy frászt kaptam volna, ha megkér, adjak használati utasítást magamhoz. Csak az elmúlt egy-két évben jutottam el odáig, hogy válaszolni tudjak arra a kérdésre: „hogy jó neked az ágyban?”.

Hiszek abban, hogy ezt egy laza csevely keretében is át lehet beszélni, épp úgy, mint azt, hogyan készítsük el a salátát a vacsihoz. Csakhogy idáig sokunknak nagyon nehéz, rögös út vezet. Az első próbálkozás kegyetlen fájdalmas lesz. És a második is. Tudom, mert átéltem. De nem adom fel.

 

Szólj hozzá

vita félelem visszautasítás beszélni szex közben beszélni a szexről