2016. dec 17.

A stressz és a szex

írta: Polilili
A stressz és a szex

Szétzuhantam. Az utóbbi időben stresszes vagyok, kedvetlen és szomorú, s ez úgy néz ki, a szexre is kihatott: újra elkalandoztam, képtelen voltam az együttlétre fókuszálni.

Ákos előtt ez mindig így volt. Hiába volt isteni, amit a korábbi pasik tettek, én képtelen voltam velük lenni fejben: mindenféle tájakon cikáztak a gondolataim: ügyeket intéztem, problémákat oldottam meg, régi élményeket idéztem fel, azaz mindenre gondoltam, csak a szexre nem. Most pedig, hogy ekkora mértékben rám telepedett a stressz, ez újra megtörtént.

Őszinte leszek, kicsit azért is feküdtem le vele, mert reméltem, attól majd megnyugszom. Reméltem, hogy talán a „baszatlanságom” is okozza a rossz hangulatom…

Nem értem, mitől van az, hogy most nem ment a jelenlét. Tudom, hogy az utóbbi hónapokban ez a jelenség már elkerült, már túl tudtam lépni ezen a problémán még akkor is, ha voltak nagyon zsúfolt, nehéz időszakaim is. Miért tért most vissza mégis?

Úgy veszem, ez egy jel, ami arra mutat rá, amit már eddig is tudtam: rendet kell tennem a fejemben és a lelkemben, s akkor a szex is rendbe jön. Csak időt kell adnom magamnak, s nem kétségbeesni attól rettegve, hogy „újra elromlottam”. Igyekszem tudatosítani magamban:
- Lilikém, ez normális! Majd rendbe jössz, most csak nehéz időszakod van! Türelem! Légy türelmes magaddal szemben!

A kép forrása itt.

Szólj hozzá

stressz jelenlét nem megy