2016. aug 01.

A szexi félisten

írta: Polilili
A szexi félisten

Aki már rég óta olvas, tudja, hogy nem mindig voltam olyan laza és szabad, mint most. Nem mindig tudtam beleengedni magam sem a szexbe, sem abba, hogy magamat, vagy bárki mást szexinek találjak. 

Egy házibuliban voltunk kb. egy éve, s a házigazda elhívta gyerekkori barátját, akivel még sosem találkoztunk. Levente szemtelenül fiatal volt és még szemtelenebbül szexi. Forró nyári éjszaka volt, így "kénytelen volt" ledobni a pólóját. Ott feszített abban a csodálatosan szép szőrős felsőtestben, szép széles vállakkal. Még sosem volt addig olyan, hogy egy férfitest, csupán egy test így beindított volna.

Megnyaltam a szám szélét és elővettem a leghuncutabb mosolyom, miközben erősen csodálkoztam magamon, hisz én ilyet nem szoktam csinálni. Nem szoktam flörtölni, nem szoktam elhinni magamról, hogy bárkit el tudnék csábítani, mint ahogy azt sem, hogy én egy vonzó, szexi nő vagyok. Egy hosszú kapcsolatban voltam akkor, amit bár épp akkor nyitottunk ki poliamorrá, de ezt a barátaim még nem tudták. Kavargott a fejemben a sok gondolat, miszerint én nyugodtan flörtölhetek, csavargathatom a hajam, pisloghatok rá áhitattal, node mit gondolnak a többiek?!? 

Maradtam hát a csöndes flörtnél. Talán még sosem voltam ilyen, Törökországot leszámítva még egyszer sem tudtam így megélni és használni a női vonzerőmet. Most valami hasonló történt, mint a török nyaralásokon: ott állt előttem, teljesen ellazulva egy gyönyörű férfi, és én nem rejtettem véka alá a csodálatomat. Pislogtam rá áhitattal, ő pedig ezt marhára élvezte. Engem is megszépített az, ahogy őt csodálom, s ezáltal éreztem, hogy én is tetszem neki. Vibrált a levegő. 

Egész este a szakmájáról kérdeztem, amiről lelkesen és hosszan tartott kiselőadást, én pedig - bár a háromnegyedét nem értettem - kérdezgettem tovább. Ő ettől még büszkébb lett magára, hisz nem csak azt érezhette, hogy egy Adonisz, de még érdekes is.

Így ment ez hajnalig. Én billegtem előtte, csavargattam a hajam, s csodáltam, ő pedig vigyorgott, lazán hátradőlt a kerti székben, s a mellkasát simogatta, miközben folytatta a kiselőadását. Őrült erotikusnak láttam. Még most is összefut a nyál a számban.

Imádtam ezt a felszabadult érzést, imádtam, hogy nem feszengtem, nem féltem, nem voltak korlátok, csak élveztem, ami van!

A kép forrása itt.

Szólj hozzá

szabadság szexi flört jó nő ragyogás szép vagyok felizgultam