2015. dec 29.

Vissza a jelenbe

írta: Polilili
Vissza a jelenbe

Kezd az az érzésem lenni, hogy ez nem éri meg. Két napja tudom, hogy újra találkozhatok G-vel, s két napja ezzel dolgozom álmomban. Elgondolkodtam, vajon megéri-e ennyi energiát beletenni valamibe. Bárcsak tudnék beszélni pasival most, hogy segítsen megfejteni az álmaimat!

Álmomban nem volt szex, egyszerűen csak készülődtem a találkozásra. Legutóbb például egy csipkés hátú pólót álltam neki megvarrni újra, meg újra. Félálomban forgolódtam, az agyam dübörgött ezerrel, újra, meg újra elterveztem a szabásmintát, majd megbeszéltem magammal, hogy ez így tökéletesen fog működni, megnyugodhatok és alhatok tovább, mert nagyon fáradt vagyok. Ehhez képest újra, meg újra megtalált a probléma, amire újra, meg újra ugyanazt a választ adtam, s már magamat idegesítettem. Olyannyira, hogy álmomban már arra gondoltam, felkelek és lerajzolom azt a rohadt pólót, s akkor talán megnyugszom, s alhatok békében. Sajnos nem keltem fel.

Egyébként sem a póló, sem a csipke nem létezik a valóságban, amit akkor annyira meg akartam javítani.

Izgulok, aminek semmi értelme, mert egyszerűen rossz nem történhet. Két számomra nagyon kedves, törődő férfival leszek és egy nővel, akit bár még nem ismerek, de már most nagyon szeretek. Tudom, hogy bármikor mondhatok nemet és azt is tudom, hogy egyáltalán nem lesz erre szükség, mert jó lesz velük. Egyszerűen el kéne engednem ezt az egészet, nem gondolni rá, csak egyszerűen megérkezni, jelen lenni, s amikor eljön az ideje, akkor együtt lenni. El kellene lazulnom, vissza kéne rántanom magam a jelenbe.
- De jó, hogy észrevetted! - mosolyodott el az agyam. - Újra ugyanazt csinálod, amit szoktál. Hol a jövőbe repíted elő magad és még meg sem történt dolgok miatt izgatod magad, hol a múltban megtörtént nehézségekbe kapaszkodsz bele és repíted előre őket a jövőbe is. Pedig tudod, hogy semmi sem garantálja, hogy ugyanaz fog megtörténni!
- Igaz. - ismertem be.
- És a legjobb az egészben, hogy már képes vagy rá! Szeptemberben szépen megveregetted a saját vállad, mikor ráébredtél, hogy végre abbahagytad a folyamatos forgatókönyv-gyártást, már nem agyalsz azon, milyen lesz majd, ha gyereked lesz, meg hogy fog kinézni az esküvőd, hanem egyszerűen megélted és élvezted azt, ami a jelenben történt veled. Így boldog tudtál lenni! Gyere vissza most is a jelenbe! Mi van most? Otthon vagy, egyedül a nyugis lakásban, amire annyira vágytál. Rendezgeted a holmijaidat, mosol, olvasgatsz, blogbejegyzést írsz. Szereted ezeket csinálni, hát örülj neki! Este pedig örülj majd annak, hogy jó emberek vesznek körül! Ne agyalj, hogy mi lesz majd, hogy fogtok-e még találkozni, hogy ki mit fog érezni, ki kit fog keresni, vagy hiányolni, hogy mikor kell másnap felkelni és hogy mit fognak szólni a szüleid, ha egyszer megtudják! Ezek mind nem számítanak, hisz nem is tudhatod, hogy meg fognak-e történni. Csak élvezd, ami van!

Azon parázok, hogy túlhajszolom magam. Azt mondogatom, lassítanom kéne, időt kéne adnom magamnak, hogy integráljam a sok változást és újra megismerjem magam. De igazából ez nem is az én gondolatom, hanem mások izgulnak emiatt: olyanok, akiket megrémiszt az életem. Akik nem merik meglépni ezeket a lépéseket, s miközben kifogásokat keresnek maguknak, miért nem tudják megélni a boldogságot, engem kezdenek el félteni. Nem hajlandók, nem tudják észrevenni, hogy pont ez a nagy fokú felszabadulás, ez az "erkölcstelenség" az, ami boldoggá tesz, amitől szebben csillog a szemem négy hónapja. Még hogy lassítanom kéne? Lassítottam, s ezzel el is kezdett kicsúszni a talaj a lábam alól. Elkezdtem bánatosabb lenni, hirtelen lett időm gondolatban újabb időutazásokat indítani, eltávolodni a jelentől. Kell ez nekem? Nem. Inkább fejest ugrok az életbe, minthogy nem létező dolgok miatt gyötörjem magam.

5014199063_f7b01934a7_b.jpg

Fotó: José Javier @ FlickR

Szólj hozzá

boldogság jelenlét lassítás